2014. július 4., péntek

~14. rész~

-Mi a franc?-nevet fel egy hang fáradtan és letörli az arcáról a juice-t.
-Úristen! Liam! Annyira sajnálom, nem tudtam, hogy te vagy az!-nevetek fel és odaugrok hozzá.
-Semmi gond! Semmi gond!-nevet, odanyújtok neki egy törlőkendőt.
-Liam mennyi az idő?-nézek rá és beljebb húzom, miközben ő lehúzza a cipőjét.
-Hát 1 óra lehet.-mosolyog rám, én iszok egy kis juice-t.
-Álmos vagy?-nézek a szemébe.
-Igen nagyon.-néz ő is a szemembe aztán odahajol hozzám és megcsókol. Visszacsókolom és átkarolom a nyakát. Felhúzom a szobámba és leülök az ágyra.
-Szeretnél zuhanyozni?-nézek rá.
-Nem. Most csak aludni szeretnék veled!-ásít és lehúzza a nadrágját majd leveszi a felsőjét, addig arrébb mászok és befekszem az ágyba. Odamászott mellém, magunkra húztam a takarót és odabújtam hozzá, éreztem, hogy átkarol és belepuszil a hajamba.
-Jó éjszakát Kicsim!-csókoltam meg a mellkasát, majd lehunytam a szemeim.
-Neked is Édesem!-mondja és ásít közben, lassan mindketten elalszunk.
Másnap reggel 10-kor ébredtem fel. Liam még aludt mellettem. Annyira édes volt, nem tudtam megállni, hogy ne pusziljam meg a száját, így hát megtettem. Kiszálltam  mellőle és lementem a konyhába. Rájöttem, hogy még csak én ébredtem fel, így hát elkezdtem csinálni a reggelit. Először összeütöttem egy kis szalonnás tojást, aztán kikevertem a palacsintatésztát, beraktam egy kicsit a hűtőbe, lehasaltam a kanapéra, megint csak egy bugyi és egy felső volt rajtam. Nemsokára elkezdtem kisütni a palacsintát, megterítettem utána, fél 12 körül két kómás pasi és egy kutyus jelent meg a nappaliba.
-Jó reggelt álomszuszékok!-nevetek és felállok a kanapéról, odafutok hozzájuk és egy gyors ölelést adok Chuck-nak majd odahajolok Liam-hez, de majdnem elesek, ő meg gyorsan elkap, aztán megcsókol.
-Ügyetlen vagy!-néz rám, aztán megpuszil.
-Nem mondod? Kiskoromban egyszer beleestem az üvegajtóba.-mutatom meg neki a sebet a karomon majd megpusziltam az arcát, megfogtam mindkettőjük kezét  és az étkezőbe húztam őket.
-Ez a reggeli?-ámulnak el mindketten.
-Üljetek le! Juice-t vagy teát?- mosolygok rájuk.
-Köszi teát! Még mindig juice szagú az arcom!-nevet Liam.
-Kipihented magad?-mosolygok rá édesen.
-Persze! Nagyon jó veled aludni.-vigyorodik el.
-Óh.-kuncogok halkan.-Veled is nagyon jó.-kuncogok még mindig, felfordítok a három bögre közül egyet, öntöttem bele teát.
-Elég legyen a szexuális megjegyzésekből és ne nézd a húgom seggét!-röhög Chuck és meglegyinti Liam tarkóját.
-Ne bántsd már!-szólok rá.
-Én juice-t kérek!-nyújtja oda a poharát a Bátyuskám, öntök neki juice-t, aztán magamnak öntök teát és leülök,de pont akkor kopogtak.
-Kinyitom!-forgatom meg a szemem, volt még egy türelmetlen kopogás mire kivonszoltam magam az ajtóig.
-Ciao(Csáó)!-köszön olaszul a keresztanyám és magához ölel.
-Ciao!-ugrok a nyakába mosolyogva. Olyan régen láttam már őt. Igen ő olasz.
-Óh Anney de rég láttalak már!-tol el magától és végig mér.-Csak nem barátod van?-vonja le a következtetést abból, hogy bugyiba vagyok.
-Majd megtudod! Te is nagyon jól nézel ki!-mosolygok rá.
-Köszönöm! Tudod mára egy csajos napot terveztem, ha nem gond!-mosolyog és beljebb engedem, behúzza maga után a bőröndjeit is.
-Ilaria!-jön ki a Bátyám az étkezőből, őt Liam követi.
-Nem is mondtad, hogy két bátyád van!-nevet.
-Nem is.-pirulok el, Chuck odajön hozzánk és Liam is, Chuck megöleli a keresztanyám. Liam mellém jön és átkarol, lehajol a fülemhez és belepuszil.
-Ki ő Édes?-suttogja a fülembe majd újra belepuszil.
-A keresztanyukám. Ilaria.-nézek fel rá kuncogva majd megpuszilom az arcát.
-Szerbusz Drágám! Mi a neved?-vonja fel az ívelt szemöldökét és Liam-re néz.
-Liam vagyok. Anne barátja.-nyújtja ki a kezét.
-Ilaria. Anne keresztanyja.-mosolyog rá kedvesen és megfogja a kezét, odahúzza magához és megöleli. Liam esetlenül öleli vissza, majd Ilaria odafordul hozzám.
-Szóval Édesem! Csajos napot akarok tartani!-mosolyog rám.-Chuck Drágám megmutatod a szobám?-mosolyog most már rá.
-Persze! Gyere!-veszi fel a bőröndjét, majd felmegy vele az emeletre.
-Olasz?-néz rám Liam.
-Olasz. De én nem vagyok az! Anyáék még a születésünk előtt laktak Olaszországban. Ilaria Anya barátnője.-mosolygok rá és megtörlöm a szemem, aztán odabújok a mellkasához.-Annyira meleg vagy!-adok egy puszit oda ahol a fejem van, majd felnézek rá.
-Te is nagyon meleg vagy!-mosolyog rám, lehajol hozzám majd megcsókol, visszacsókolom és hozzá simulok.
-Menned kell próbára?-nézek a szemébe.
-Igen.-mosolyog rám.-Nemsokára.
-Óh. Mikor mentek el?-fúrom a fejem az izmos vállába.
-Úgy két nap múlva.-rázza meg a fejét és belepuszil a hajamba.
-Ugye majd beszélünk? Telón. Meg Skype-on is?-nézek fel rá.
-Igen. Persze.-mosolyog és megpuszil, a keresztanyám topogott le a cipőjében a lépcsőn.
-Indulhatunk?-néz rám és nyomban lehervad a mosoly a szájáról.-Azt hittem már elkészültél!-ámul el rajtunk, ahogy ölelkezve állunk ott.
-Megyek igen, máris jaj!-fogom meg Liam kezét és felfutok vele a szobámba.
-Nagyon gyorsan fel kell öltöznöm!-rohanok a szekrényhez és kiráncigálok egy farmert, meg egy Ramones-os pólót, a fiókomhoz lépek és az eddig kivett ruhákat Liam kezébe nyomom, kirántok egy bugyit és egy melltartót azt is Liam kezeibe nyomom, ő meg röhögve lerakja az összes cuccom az ágyra majd leül oda a ruhák mellé és engem néz.
-Holnap lesz a fehérneműs bemutató.-mosolygok rá, lekapom magamról a felsőt nagyon gyorsan, felveszem a melltartóm, aztán leveszem a bugyit és felveszem a másikat. Felszedem magamra a többi ruhám is, közben Liam engem néz.
-Menjek el? Én szeretnék. Elviszem magammal az egyik haverom.-mosolyog, behúz az ölébe.
-Csak ne a srácok közül valamelyiket, mert nem akarom, hogy gyakorlatilag fél pucéron lássanak.-rázom a fejem.
-Nem nem őket. Egy nagyon jó barátom. Majd bemutatom.-mosolyog majd megcsókol. Gyorsan visszacsókolom és átszaladok utána a fürdőbe.
-Sajnálom, de nagyon sietek! Ha ismernéd a keresztanyám megértenéd!-nevetek és megfésülködök.
-Anney! Két perced van, hogy leérj!-kiabál fel.
-Na látod?-nézek a fürdő ajtóban álló Liam-re, megmosom nagyon gyorsan a fogam, felkapok magamra a szobámból egy jó meleg pulcsit, Liam-mel az oldalamon lesétáltam a nappaliba.
-Egyébként hoztam nektek ajándékot Olaszországból!-mosolyog és odahúz magához.
-Nem kellett volna!-nézek rá.
-De de Drágáim nagyon is kellett. Na gyere induljunk. Van kocsitok?-mosolyog rám.
-Megbütykölted?-nézek Chuck-ra.
-Igen csak úgy hasít!-mosolyog ránk, még odaszaladok Liam-hez és megcsókolom, a hajába túrok és a szánk együtt mozog. Miután elváltunk még megpusziltam az arcát.
-Este találkozunk. Majd én jövök!-mosolyog rám.
-Ugyanott lesz a kulcs!-mosolygok rá, megpuszilom, aztán a keresztanyám elhúz tőle, még küldök neki egy puszit az ajtóból.
-Sziasztok srácok!-kiáltok még vissza, kimegyünk a garázshoz, beülünk a kocsiba és felhúzzuk a tetőt és elindulunk.
-Ciao!-kiált be Ilaria a házba, tovább hajtunk, elmegyünk először egy Nike bolthoz.
-Tudod van az az új márkájuk! Az Air Max. Olyat szeretnék neked venni.-mosolyog, kiszállunk és bemegyünk a boltba.
-Úristen Keresztanyu! Ne merj nekem olyat venni! Irtó drága!-nézek rá elképedve.
-Jaj dehogy Édesem. Nekem nem drága! Hiszen ismersz!-mosolyog rám, szét néztünk az Air Max-ek között és kiválasztottam ezt:

Kifizettük a cipőt, visszamentünk a kocsihoz.
-Lepd meg Liam-et egy szexi fehérneművel! El fogja tőled dobni az agyát!-mosolyog rám cinkosan.
-Tessék?-nevetek fel.
-Tudod! Gerjeszd fel!-vigyorodik el a keresztanyám.
-14 évvel ezelőtt még barbiztál velem, most meg egy szexi fehérneműre akarsz rábeszélni!-nevetek hangosan.
-Változnak az idők Szívem.-vigyorog rám még mindig és elmegyünk egy fehérneműboltba. Eltöltöttünk ott körülbelül egy órát, mire kiválasztottunk egy fekete csipkés szettet, végül a Topshop-ba mentünk. Ilaria 4, én 3 szatyorral jöttem ki a boltból, aztán visszaültünk megint a kocsiba és egy Starbuck's-hoz mentünk. 
-Hű, de sokan vannak!-ámulok el és látom, hogy egy csapat lány körbeáll valakit, de nem igazán foglalkozok velük, inkább beállok a sorba, míg a keresztanyám keres egy asztalt. Pár perc múlva egy kéz takarta el hátulról a szemem és megpuszilta az arcom, nyomban tudtam ki az.
-Szia Édes!-suttogja a fülembe majd felé fordulok és rámosolygok.
-Te mit csinálsz itt?-nevetek.
-Nem messze van a próbatermünk és leugrottam kávéért.-mosolyog rám azzal az édes mosolyával, odahajolok hozzá és megpuszilom a száját, egy csomó csaj fotózott le minket, nemsokára sorra kerültem, addig elütöttük az időt Liam-mel. 
-Szia! Kérek két kávét, az egyiket tejjel és cukorral, a másikat feketén. Köszi!-mosolygok a pultos fiúra és kikotorom a táskámból a pénztárcám. A fiú kis idő múlva kihozta a kávét és odacsúsztatott még nekem egy lapot amin egy telefonszám állt, kifizettem a kávékat.
-Hívj fel!-kacsint rám, Liam felmordul mellettem.
-Jó ötlet ez haver?-néz rá morcosan és a hangja se túl kedves, mire megfogom a kezét.
-Bocsánat.... Én nem.... Nem tudtam....-habog gyorsan és megvárom míg Liam is kikéri a rendelését. A srác majdnem kiöntötte a kávékat mikor odaadta Liam-nek.
-Csak nem féltékeny vagy?-húzom magamhoz miután eljöttünk és megcsókolom.
-De nagyon is!-morog és visszacsókol.
-Na ne legyél már morci!-nevetek fel miután elváltunk.-Legalább a barátnőd másnak is bejön!-nevetek még mindig, megint egy csomó lányt láttam magunk körül és egy kisebb nyüszítést hallattam. Liam engem figyelt, megcsörrent a telefonja és gyorsan felvette, miután lerakta odafordult hozzám.
-Mennem kell. Nem szeretik a kihűlt kávét! Szia Édes! Szeretlek!-kacsint rám, megcsókol.
-Én is szeretlek és ügyes legyél! Szia Kicsim!-csókolom vissza, még egyszer megpuszilt mielőtt kiment volna az üzletből. Olyan erővel próbáltam átfurakodni magam a sok lányon, akik az előbb körül álltak minket, hogy majdnem magamra öntöttem a kávém. Megtaláltam a keresztanyám és levágtam magam mellé az asztalhoz egy puffra.
-Mi tartott ilyen sokáig?-háborgott és elvette tőlem a kávéját.
-Találkoztam Liam-mel. A pultos srác meg akarta adni a számát, de Liam úgy ráijesztett, hogy amikor ő kért akkor a srác majdnem összevizelte magát!-nevettem halkan.
-De cuki! Megvéd téged!-mosolyog rám és felnevet ő is. A kávéink elfogyasztása közben annyi mindenről beszélgettünk, hogy észre se vettem, hogy Ilaria a születésnapomról beszél.
-A születésnapodig szeretnék maradni!-mosolyog rám.
-Mikor lesz a szülinapom?-néztem rá értetlenül.
-Óh szívem! Tudod, hogy június 3-án!-néz engem a barna szemeivel.
-Óh tényleg el is felejtettem. Annyi dolgom van mostanába!-sóhajtok.
-Hogy hogy?-iszik bele a kávéjába.
-Hát most volt nem rég egy fotózásom, holnap fehérneműs divatshow-on fogok részt venni! Aztán lesz megint egy fotózásom, közben azért arra is figyelnem kell, hogy Liam mikor megy turnézni és, hogy mikor tudok majd vele is beszélni. Haj!-sóhajtok még egyszer egy nagyobbat.
-Meg tudod te ezt oldani! Ügyes és felelősségteljes lány vagy te!-mosolyog rám biztatóan.
-Köszönöm!-mosolygok most már én is.
-Tudod Kicsim igazából én tényleg szerettem volna veled tölteni a szülinapod, olyan rég találkoztunk már! Meg tudod, hogy ez lesz az első születésnapod amit Anyukád nélkül töltesz!-néz szomorúan.
-Én öhm erre nem akartam gondolni igazából. Sőt ez nem is csak az első szülinap! Hanem az első év.-mondom halkan, elgondolkozva.
-Semmi gond nincs! Megértem, ha hiányzik. Nekem is hiányzik.-mondta ő is. 
-Én erről nem akarok beszélni!-rázom meg a fejem.
-Akkor ne beszéljünk erről! Gyere menjünk! Nézzük meg a 300 a birodalom hajnalát a mozikba!-mosolyog rám, felállunk és kimegyünk, a kocsit a parkolóba hagyjuk, mert közel van a mozi. Pont jókor jöttünk, mert kifogtuk a 4 órás vetítést, így várnunk se kellett, csak a nacho-nkal, az üditőinkkel, meg a jegyekkel szaladtunk be a moziterembe. Nagyon sokan voltak és nehezen találtuk meg a helyünk, mert már az előzetesek elkezdődtek. Mikor megtaláltuk lecsücsültünk és néztük a filmet. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, mert (Vigyázat spoiler veszély!!) csupa vér az egész és levágott fejek meg durva szex. A mellettem lévő srác például kikéreszkedett, mert hánynia kellett, mi meg ott zabáltuk a nacho-t két pofára, mindenki csak nézett, hogy mi hogy a francba bírunk enni. A film végén mi röhögve, a többi néző a mészárlástól lesúlytva jöttünk ki és a mosdót céloztuk meg.
-Az a csaj! Nagyon kemény! Simàn levágta egy ember fejét!-hüledezek, míg fogom a WC ajtót. 
-Tudom ne mondd! Szegény srác! Kiment hányni! Ilyen pasit ne szedj össze!-nevet és én körbe nézek a mosdóba.
-Basszus! Rossz WC-be jöttünk!-mondom gyorsan, mert egy csomó piszoárt látok.
-Óh basszus!-kiált fel Ilaria, kirohan a WC-ből és mindketten átspurizunk a női mosdóba. Itt már csak én vécéztem és mint akik jól végezték dolgukat egy két órás film után baktattunk ki a moziból egymásba karolva és egyenesen hazafelé vettük az irányt, ahol Chuck és Loki várt nagy meglepetésre.
-Loki!-mosolygok mikor bepakoltuk az összes cuccunk, megsimogatom és leülök a kanapéra. Odaugrik Loki az ölembe, aztán megnyalja az arcom.
-A gazdid még nem jött meg?-nézek rá szomorúan. Felnyüszít majd odatelepszik az ölembe. 
-Megmutatod mit vettetek?-mosolyog rám Chuck.
-Meg! Ide adod a szatyrokat?-mosolygok, lerakja mellém a sok szatyrot és megmutattam neki a cipőt, a ruhákat és végül a fehérneműt.
-Ez aztán jól néz ki!-szólal meg valaki a hátam mögött, a hang irányába fordulok és nagy meglepetésre Amy az.
-Amy!-kiáltok fel, odajön hozzám, lehajol és megölel.
-Kinek veszed majd fel?-kacsint rám és megsimítja Loki fejét.
-A kutyus gazdijának!-vigyorodok el, közben Loki-ra nézek.
-Áh szóval Liam-nek. Szóval együtt vagytok?-mosolyog rám. 
-Igen!-mosolygok teli szájjal.
-Te lennél Chuck barátnője?-sikkant fel a keresztanyám a lépcsőnél állva.
-Igen én vagyok. Amy!-megy oda hozzá és kezet nyújt neki.
-Ilaria vagyok Anne keresztanyja!-mosolyog izgatottan és megfogja a kezét, magához rántja és megöleli.
-Amy jól szórakoztál anyukádéknál?-mosolygok rá.
-Igen persze! Hazajött a húgom is Spanyolországból!-mosolyog és rám néz.-Szívem olyan más lettél! Teljesen kivirultál!-mosolyog rám, odajön hozzám.-Lefeküdtetek?-suttogja halkan a fülembe, az arcom egészen Rákúr vöröset vesz fel és nem mondok semmit.
Amy úgyis rájön ebből. Halkan felnevet és leül Chuck mellé, megpuszilja az arcát. Én is ezt csinálnám, ha Liam itt lenne. Megcsörrent a telefonom, csak egy SMS-em jött Liam-től.

Küldő:Liam
'1 és fél óra múlva ott leszek! ;) xx'

Mikor elolvastam majd kiugrottam a bőrömből. Elkezdtem fel-le ugrálni, mindannyian hülyén néztek rám. Inkább csak legyintettem és rájuk tudtam.
-Éhesek vagytok? Most fejeztem be a sült csirkét!-néz ránk Amy mosolyogva.
-Úh de jó szörnyen éhes vagyok!-rohanok a konyhába és nyomban a kaját kezdem keresni.
-A sütőben van!-kiáltja Amy nevetve és bejönnek ők is, megterítünk gyorsan és egy fél óra végeztünk is az evéssel. Míg ők a kanapén tévéztek, addig én lezuhanyoztam, megmutattam a keresztanyámnak is hol a fürdő, aztán a szobámba tevékenykedtem, a szekrényembe pakolásztam, mikor egy nagyon nagy kéz takarta el a szemem hátulról. 
-Liam! Tudom, hogy te vagy az!-nevetek és mikor elvette a kezét odafordultam hozzá.
-Ez a tiéd Kicsim!-nyújt át egy csokor vörös rózsát.
-Hűha! Még senkitől nem kaptam rózsát!-ugrok a nyakába és megcsókolom a nyakát, aztán odahajolok hozzá és megcsókolom.
-Tényleg még soha?-nézett rám.
-Nem igazán!-pillantok fel rá, aztán újra megcsókolom és rámosolygok. -Mindjárt jövök!-mosolygok, lemegyek és a spájzban keresek egy vázát, megtöltöm vízzel,  felmegyek vele a szobámba, a virágot fent belerakom majd lerakom az asztalra a laptopom mellé.
-Nagyon köszönöm a virágot!-mosolygok és elrendezgetem a virágot és hátra pillantok Liam-re, aki a seggem bámulja és az alsó ajkát harapja be.
-Liam!-szólok rá nevetve, felé fordulok majd megcsókolom, közben ledöntöm az ágyra.
-Jó napod volt?-mosolyog rám, újra megcsókolom, beleharapok egy kicsit az alsó ajkába.
-Igen jó napom volt!-mosolygok rá, ő meg nevetve megpuszil, felállok, aztán odalépek a szatyrokhoz.
-Meg akarod nézni?-mosolygok és felemelem a szatyrokat.
-Meg, mutasd!-mosolyog, összeszedem a szatyrokat és mindet az ágyra rakom. Elkezdem neki mutogatni a dolgokat, ő meg kíváncsiskodva belenéz a fehérneműs szatyorba. 
-Hűű ez aztán szexi!-húzza ki a csupa csipke cuccot, aztán odarakta a testemhez.
-Tedd vissza!-nevetek.
-Csak akkor teszem vissza, ha felpróbálod!-vigyorodik el, kikapom a kezéből és leveszem a pólóm, aztán leszedem magamról a bugyim is és felvettem azt a csipke csodát, aztán odaálltam elé, gyorsan beültem az ölébe és megcsókoltam. 
-Nagyon tetszik! Kiemeli az alakod és olyan..... awwww.-harapja be az alsó ajkát. 
-Hát köszönöm!-mosolygok rá majd megpuszilom az orrát.-Egyébként ki nyitott ajtót?-nézek a szemeibe, kiszállok az öléből és visszaveszem a pólómat.
-Egy kedves fekete hajú lány. Amy. Chuck barátnője igaz?-mosolyog rám, befekszik az ágyba, odafekszem mellé, ő meg belecsókol a hajamba.
-Igen a barátnője.-mosolygok és odabújok hozzá.
-Beszélgessünk jó?- könyököl fel, aztán megpuszil és engem néz.
-Miről?-nézek fel rá.
-A szülinapodról, ami nemsoká' itt van. Egy hónap.-mosolyog  rám.
-Miért akar mindenki erről beszélni?-sóhajtok.-Jó beszélgessünk erről!-adom be a derekam és rá mosolygok.
-Mit szeretnél kapni? Ne mondd azt, hogy semmit!-nevet.
-Hát igazából nem is tudom. Fogalmam sincs!-nevetek majd megcsókolom.
-Hmmm. Én tudom mit kapsz tőlem!-mosolyog rám.
-Uuuh mit kapok?-mászok fölé és izgatottan nézek rá.
-Úgysem fogom elárulni!-nevet gonoszan.
-Nem ér!-vágom vállon gyengén majd megpuszilom a száját.
-Légyszi!-nézek rá kiskutya szemekkel.
-Nem beszélgetnétek halkabban! Minden szó áthallatszik. Nem tudunk aludni!-jön be Chuck, bosszúsan pillant ránk, Liam csípőjére ülök és a mutatóujjammal kis köröket rajzolok a hasára.
-Mintha aludnátok!-forgatom a szemeim, felnevetek és Liam is rázkódik alattam. 
-Igen, képzeld próbálunk aludni!-nevet a fejét ingatva.
-Ann kérlek!-áll meg az ajtóban Amy is.-Liam!-néz ránk könyörögve.
-Nagyon fáradtak vagyunk.-mondja Chuck is halkan.
-Sajnálom. Halkabbak leszünk ígérem. Jó éjt!-mosolygok rájuk, puszit dobok feléjük, tőlük hálás pillantásokat kapok, kimennek, felemelkedem Liam csípőjéről
és megcsókolom lágyan.
-Jó akkor ne mondd el mit kapok!-mondom morcosan és visszafekszem mellé, megpuszilom a mellkasát, aztán az ajkaihoz hajolok és lágyan megcsókolom.
-Jó éjt Kicsim.-bújok oda hozzá, megcsókolom a nyakát.
-Jó éjt Bébi.-csókolja meg a fejem, lassan mindkettőnket elkapja az álom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése